Boldog Karácsonyt!

Hogy mihez kezdjünk a felszabadult hellyel, idővel?
Ami épp aktuális:

 

Boldog Karácsonyt! :)

Az elmúlt két évem

Kicsit sokkoló belegondolni, hogy már két éve nekiugrottam ennek a programnak. Persze tudnék magyarázkodni, de minek?
Pedig úgy éreztem, nincs annyira rengeteg holmim. Mégis éreztem a túlzsúfoltságot, szinte megfojtott. Újra és újra azt éreztem, hogy legszívesebben mindent kidobnék. Most már nem is állok tőle távol, de más ész nélkül kidobni mindent, mint belső meggyőződésből. Hosszú volt idáig az út - lássuk csak!
Amikor nekikezdtem, még csak három apró gyerek volt itthon (most már négy, tehát közben volt ugye várandósság, szülés is). Mivel mindig volt itthon valaki, mindig volt valami esemény, nem tudtam a kategória szerinti holmikat összegyűjteni a házból egy helyre. Elméletileg először elvégeztem az alsó szintet, majd a felső szintet. A ruhákat, könyveket polconként, a játékokat is próbáltam, stb., stb. A padláson úgyszintén.
Aztán, ha jól emlékszem, megjelent néhány kisegér a padláson. Nem kívánom senkinek a felismerést, a rettegést, hogy nehogy lejöjjenek a lakótérbe, meg a várakozást, hogy sikerült-e végre elfogni, mikor lesz vége. Lopva mentem fel, újabb holmikat dobtam ki, amit nem is értettem, hogy eddig minek tartogattam. Azonkívül sok minden tönkrement (egérpisi), azok is mentek, nem is hiányoznak.
Közben hiába mondhattam azt, hogy végigcsináltam, nem éreztem a különbséget! Időről időre eszembe jutott egy-egy tárgy, amin aztán sokat gondolkodtam, de ez már tulajdonképpen magában rejtette azt, hogy nálam vége a pályafutásának, el kell engednem.
Már nem is tudom hogy, de eljutottam a minimalizmusig (elolvastam a magyarul fellelhető könyvet, majd beleolvastam külföldi - főleg amerikai - blogokba), és úgy éreztem, hogy igen, ez vagyok én is. Minimalista.
Itt tartunk ma. A padlásunk felújítása még mindig zajlik, ami remek alkalom nekem, hogy még több dologtól elköszönjek. Most már hálával gondolok rájuk, és nem tartom meg automatikusan a régi tárgyaimat. Eddig ezt tettem; meg se kérdőjeleztem, bele se gondoltam - mindig is az enyém volt, hát félretettem, visszatettem. Most olyan, mintha újraépíteném önmagam - de nem lerombolva a régit!
Kívánom, hogy Ti is eljussatok ehhez az élményhez!

Ajánló: Tárgyak rabságában

Talán 5-6 éve ment egy sorozat a BBC Prime csatornán, ahol gyűjtögetőknek segítettek megtisztítani az otthonukat, ill. végigmenni a lelkileg is nehéz folyamaton. Emlékszem, sokszor csak ösvényeken lehetett közlekedni egy-egy házban. A sokkoló szembesítés pedig az volt, hogy kibéreltek egy közeli csarnokot és odavittek minden holmit - persze tele lett a csarnok, a tulajdonos pedig szörnyülködött.

Ehhez hasonló ez az amerikai sorozat. A "szakértő" segít a családoknak, egyes embereknek, hogy meg tudjanak szabadulni a rengeteg cucctól. Mivel ez roppant megterhelő lelkileg, megkapargatja a felszínt, (és nem mellesleg egy amerikai sorozatból nem hiányozhat a dráma,) erős érzelmek jönnek elő, de a fickó ügyesen terelgeti a résztvevőket, hogy ráébredjenek a ki nem mondott igazságokra, viszont mégse veszítsék el a lelkesedésüket, hanem ebből erőt merítve folytassák a munkát.

Nem is csodálkoztam, hogy minden esetben (7 részt néztem eddig) nő volt a mumus. Egy helyen ismerte el a férj, hogy a felhalmozásban neki is része volt, a többi házasnál a férj inkább passzívan szemlélte a folyamatokat (hogy aztán a műsorban segíthessen szelektálni).

A folyamat nagyjából a következőképpen zajlott:

- Peter, a műsor vezetője, felmérte a terepet (szörnyülködés, magyarázkodás)

- megbeszélték, hogy ez így nem mehet tovább, és miért fontos, hogy kidobjanak szinte mindent (kb. 80%-ot)

- kipakoltak mindent az adott szobából (a bútorokat is!)

- az üres szobában elképzelték, hogy milyennek szeretnék azt a teret, mi legyen a funkciója (barátságos, kényelmes, stb.)

- odakint megint megdöbbentek a sok holmin

- két csoportra osztották: egy, ami segít az újbóli berendezkedésen, a megfogalmazott célok elérésében; a második pedig, aminek mennie kell

- dráma a szelektálás közben

- öröm az elvégzett munkán

- a "segítő csapat" visszarendezte a szobát, ami persze tökéletes lett (tényleg jól néznek ki!)

- egy kis visszatekintés későbbről és hála

Két szobát szoktak rendbe rakni egy-egy nap alatt + utána a visszarendezés. Úgyhogy el is szégyelltem magam, mert én is simán végezhetnék egy nap alatt. Pont emiatt szokott lenni a dráma, hogy sietniük kell, gyorsan kell dönteni. Nem érnek rá sokat gondolkodni, így előjönnek a legőszintébb érzések, gondolatok.

A műsorvezető megpróbálja rábeszélni a szereplőket arra, hogy ne a múltban éljenek és ne is a jövő miatt aggódjanak. Másik fő probléma a halogatás. Mindennek határt kell szabni - pl.ha újságot gyűjtünk, legyen egy mappája, de nem szabad újat kezdeni, hanem a régiek közül kell kidobni, hogy be tudjon férni a következő. Vagy: minden 10 könyvből egyet kitenni, addig, amíg el nem férnek a polcon.

Érdemes megnézni a részeket, nagyon tanulságos. Megéri újra átismételni a szabályokat és mindig elmond néhány új trükköt is. A lelkesedés garantált!

https://www.youtube.com/results?search_query=T%C3%A1rgyak+rabs%C3%A1g%C3%A1ban

Eredményeim 1.

A második könyvet olvasva és egyébként is jól haladva a szelektálással, már észrevettem biztató jeleket. :) Ebből csak egyet szeretnék most kiemelni, mégpedig, hogy sokkal gyorsabban rendet tudok rakni, mint korábban. Úgy értem, hiába olyan a nappali, mint amin tornádó söpört végig, 15-20 perc alatt el tudok pakolni és barátságos hangulatot áraszt. Tovább figyelve, elemezve ezt a kis szeletét életünknek, feltűnt (persze eddig is az orrom előtt volt), hogy ami a legfontosabb következő lépés, az a ruhák redukálása. Nem csoda, ha 6 főnél sok ruha van, ami állandó körforgásban van a szennyestartó - ruhaszárító - hajtogatnivaló között, de azért van olyan érzésem, hogy lehet javítani a helyzeten. Most csak a legszükségesebb ruhákat veszem meg a gyerekeknek (kivéve, ha jövő évre jó lesz valami óriási akciónak köszönhetően ;) ), kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e néhány hét alatt eredményt elérni.

Pinterest