Boldog Karácsonyt!

Hogy mihez kezdjünk a felszabadult hellyel, idővel?
Ami épp aktuális:

 

Boldog Karácsonyt! :)

Az elmúlt két évem

Kicsit sokkoló belegondolni, hogy már két éve nekiugrottam ennek a programnak. Persze tudnék magyarázkodni, de minek?
Pedig úgy éreztem, nincs annyira rengeteg holmim. Mégis éreztem a túlzsúfoltságot, szinte megfojtott. Újra és újra azt éreztem, hogy legszívesebben mindent kidobnék. Most már nem is állok tőle távol, de más ész nélkül kidobni mindent, mint belső meggyőződésből. Hosszú volt idáig az út - lássuk csak!
Amikor nekikezdtem, még csak három apró gyerek volt itthon (most már négy, tehát közben volt ugye várandósság, szülés is). Mivel mindig volt itthon valaki, mindig volt valami esemény, nem tudtam a kategória szerinti holmikat összegyűjteni a házból egy helyre. Elméletileg először elvégeztem az alsó szintet, majd a felső szintet. A ruhákat, könyveket polconként, a játékokat is próbáltam, stb., stb. A padláson úgyszintén.
Aztán, ha jól emlékszem, megjelent néhány kisegér a padláson. Nem kívánom senkinek a felismerést, a rettegést, hogy nehogy lejöjjenek a lakótérbe, meg a várakozást, hogy sikerült-e végre elfogni, mikor lesz vége. Lopva mentem fel, újabb holmikat dobtam ki, amit nem is értettem, hogy eddig minek tartogattam. Azonkívül sok minden tönkrement (egérpisi), azok is mentek, nem is hiányoznak.
Közben hiába mondhattam azt, hogy végigcsináltam, nem éreztem a különbséget! Időről időre eszembe jutott egy-egy tárgy, amin aztán sokat gondolkodtam, de ez már tulajdonképpen magában rejtette azt, hogy nálam vége a pályafutásának, el kell engednem.
Már nem is tudom hogy, de eljutottam a minimalizmusig (elolvastam a magyarul fellelhető könyvet, majd beleolvastam külföldi - főleg amerikai - blogokba), és úgy éreztem, hogy igen, ez vagyok én is. Minimalista.
Itt tartunk ma. A padlásunk felújítása még mindig zajlik, ami remek alkalom nekem, hogy még több dologtól elköszönjek. Most már hálával gondolok rájuk, és nem tartom meg automatikusan a régi tárgyaimat. Eddig ezt tettem; meg se kérdőjeleztem, bele se gondoltam - mindig is az enyém volt, hát félretettem, visszatettem. Most olyan, mintha újraépíteném önmagam - de nem lerombolva a régit!
Kívánom, hogy Ti is eljussatok ehhez az élményhez!

Ajánló: Tárgyak rabságában

Talán 5-6 éve ment egy sorozat a BBC Prime csatornán, ahol gyűjtögetőknek segítettek megtisztítani az otthonukat, ill. végigmenni a lelkileg is nehéz folyamaton. Emlékszem, sokszor csak ösvényeken lehetett közlekedni egy-egy házban. A sokkoló szembesítés pedig az volt, hogy kibéreltek egy közeli csarnokot és odavittek minden holmit - persze tele lett a csarnok, a tulajdonos pedig szörnyülködött.

Ehhez hasonló ez az amerikai sorozat. A "szakértő" segít a családoknak, egyes embereknek, hogy meg tudjanak szabadulni a rengeteg cucctól. Mivel ez roppant megterhelő lelkileg, megkapargatja a felszínt, (és nem mellesleg egy amerikai sorozatból nem hiányozhat a dráma,) erős érzelmek jönnek elő, de a fickó ügyesen terelgeti a résztvevőket, hogy ráébredjenek a ki nem mondott igazságokra, viszont mégse veszítsék el a lelkesedésüket, hanem ebből erőt merítve folytassák a munkát.

Nem is csodálkoztam, hogy minden esetben (7 részt néztem eddig) nő volt a mumus. Egy helyen ismerte el a férj, hogy a felhalmozásban neki is része volt, a többi házasnál a férj inkább passzívan szemlélte a folyamatokat (hogy aztán a műsorban segíthessen szelektálni).

A folyamat nagyjából a következőképpen zajlott:

- Peter, a műsor vezetője, felmérte a terepet (szörnyülködés, magyarázkodás)

- megbeszélték, hogy ez így nem mehet tovább, és miért fontos, hogy kidobjanak szinte mindent (kb. 80%-ot)

- kipakoltak mindent az adott szobából (a bútorokat is!)

- az üres szobában elképzelték, hogy milyennek szeretnék azt a teret, mi legyen a funkciója (barátságos, kényelmes, stb.)

- odakint megint megdöbbentek a sok holmin

- két csoportra osztották: egy, ami segít az újbóli berendezkedésen, a megfogalmazott célok elérésében; a második pedig, aminek mennie kell

- dráma a szelektálás közben

- öröm az elvégzett munkán

- a "segítő csapat" visszarendezte a szobát, ami persze tökéletes lett (tényleg jól néznek ki!)

- egy kis visszatekintés későbbről és hála

Két szobát szoktak rendbe rakni egy-egy nap alatt + utána a visszarendezés. Úgyhogy el is szégyelltem magam, mert én is simán végezhetnék egy nap alatt. Pont emiatt szokott lenni a dráma, hogy sietniük kell, gyorsan kell dönteni. Nem érnek rá sokat gondolkodni, így előjönnek a legőszintébb érzések, gondolatok.

A műsorvezető megpróbálja rábeszélni a szereplőket arra, hogy ne a múltban éljenek és ne is a jövő miatt aggódjanak. Másik fő probléma a halogatás. Mindennek határt kell szabni - pl.ha újságot gyűjtünk, legyen egy mappája, de nem szabad újat kezdeni, hanem a régiek közül kell kidobni, hogy be tudjon férni a következő. Vagy: minden 10 könyvből egyet kitenni, addig, amíg el nem férnek a polcon.

Érdemes megnézni a részeket, nagyon tanulságos. Megéri újra átismételni a szabályokat és mindig elmond néhány új trükköt is. A lelkesedés garantált!

https://www.youtube.com/results?search_query=T%C3%A1rgyak+rabs%C3%A1g%C3%A1ban

Eredményeim 1.

A második könyvet olvasva és egyébként is jól haladva a szelektálással, már észrevettem biztató jeleket. :) Ebből csak egyet szeretnék most kiemelni, mégpedig, hogy sokkal gyorsabban rendet tudok rakni, mint korábban. Úgy értem, hiába olyan a nappali, mint amin tornádó söpört végig, 15-20 perc alatt el tudok pakolni és barátságos hangulatot áraszt. Tovább figyelve, elemezve ezt a kis szeletét életünknek, feltűnt (persze eddig is az orrom előtt volt), hogy ami a legfontosabb következő lépés, az a ruhák redukálása. Nem csoda, ha 6 főnél sok ruha van, ami állandó körforgásban van a szennyestartó - ruhaszárító - hajtogatnivaló között, de azért van olyan érzésem, hogy lehet javítani a helyzeten. Most csak a legszükségesebb ruhákat veszem meg a gyerekeknek (kivéve, ha jövő évre jó lesz valami óriási akciónak köszönhetően ;) ), kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e néhány hét alatt eredményt elérni.

Pinterest

Minimalista karácsony

Most nem arról fogok írni, hogy ne ajándékozzunk szeretteinknek semmit, stb., stb. Én nagyon szeretek ajándékozni, szeretek azon gondolkodni, hogy minek örülne a másik. Az idén viszont szerettem volna visszafogottabban készülni. Számomra egyébként is Jézusról szól az ünnep, nem pedig annak az erőltetéséről, hogy "most ne veszekedjünk a szeretet ünnepén".
Tehát olyan ajándékokat kerestem, amik elérhetőek a környezetemben vagy könnyen beszerezhető internetről. Nem szervezek külön programot arra, hogy a nyakamba vegyem a várost, és nem böngészem az internetet órákig a "tökéletes" ajándékért.
Ennek köszönhető vagy sem, idén már november végén megvan az ajándékok zöme. Nem görcsöltem azon, hogy mi kellene még. Lazán és egyszerűen gondolkodtam az ajándékokon, de az ételeken és a dekoráción sem problémázok sokat.
Megkönnyebbülést és örömet érzek, és alig várom a karácsonyt! :)

Melyik a legnehezebb lépés?

Írhatnám ide, hogy az, hogy csak lopott perceim vannak erre az egész programra - de igazából ez nem kellene olyan nagy nehézséget jelentsen.
Számomra a legnehezebb ebben a folyamatban maga a felismerés és a döntés.
Az utóbbi időben, sokadik köreimet róva, azt vettem észre, hogy rengeteg dolgot automatikusan félretettem, megtartottam, annyira magától értetődőnek tűnt, hogy megvan. Most merül csak fel bennem, hogy valóban meg kell-e tartsam? Attól, hogy évek, évtizedek óta itt van (jellemzően a padláson), biztos, hogy kell nekem? Szeretem, fogom még használni? (Igyekszem a "jó lesz még valamire" gondolataimra figyelni..)

Így szép lassan összejött egy újabb zsák ruha, és egy nagy doboznyi nemszeretem holmi a családsegítő irodának..

Hová viszem a kiszelektált holmikat?

Ez a kérdés újra és újra felmerül a facebook-csoportban is. Nekem is sokszor fejtörést okoz, de már van néhány bevett helyem, amit megosztok Veletek is:

1. Ruhák
Felnőtt ruhák - A nagyon jó állapotú ruhákat megpróbálom elajándékozni családon, ismerősökön belül. Szerencsére ha én nem is, de mások tudják, hogy kinek lehetne adni. Ami pedig picit kopott, picit kinyúlt, picit viseltes, de még nyugodt szívvel hordható, az megy a helyi családsegítő irodába. Ami menthetetlen, abból rongy lesz.
Gyerek ruhák - Itt a fentieken kívül annyi plusz van, hogy egy-két darabot néha megpróbálok eladni a neten. Egyébként ugyanaz a menete, mint a felnőtt ruháknál.

2. Könyvek
Ha jól emlékszem, első körben tartottam egy nagy elajándékozási sorozatot a könyveimből. Tettem fel ide listákat, a facebook-csoportokból jelentkeztek érte emberek. Örülök, hogy jó helyre kerültek. Annyi hátránya volt csak, hogy nagyon macerás volt a sok találkozás, a sok utazás (várandós voltam éppen, de kisgyerekkel amúgy sem könnyű ide-oda menni).
Az újszerű könyveimet a kedvenc antikváriumomba viszem, a Központi Antikváriumba. Régen vásárló voltam, most leadó. :) Nagyon kedvesek, és mindig sikerrel jártam, habár tényleg semmi elvárásom nem volt az összeggel kapcsolatban.
A régi (de nem rongyos) könyveket pedig adományba. Régebben volt gyűjtés a kerületünkben Kárpátaljára, de azóta is van kisebb lehetőség a könyvek leadására.
Az újságokat szétosztom a családban.

3. Játékok
A játékok egy részét elvisszük a nagyszülőkhöz, hogy ott is legyen "újdonság", ráadásul a család többi unokája is örülhet nekik. Egy részük nemrég ment az oviba, egy részük pedig megy a családsegítőbe. Ezek mind olyan dolgok, amik már régóta a padláson hevernek, mert egyszerűen nem váltak be. A családsegítőbe olyan játékot viszek, amiket én nem szeretnék adni az én gyerekeimnek. (De természetesen nem kacatot!) Kaptuk, játszottak vele egy picit, de nekem nem fér bele az elképzelésembe. (Pl. huszadik plüss, kislabda, műanyag valami.)
El kell, hogy mondjam, hogy amikor az oviba szedtem össze egy adag játékot, akkor persze megmutattam a gyerekeknek, hogy ne ott szembesüljenek vele. Nagyon megörültek a játékoknak, egész délutánra megvolt a program, de utána büszkén szedték össze, hogy "ez most az oviba megy". Semmi gond és hiszti nem volt, hogy maradjon itthon.

4. Egyéb apróságok
Úgy mint: CD-k, gyertyatartók, konyhai cuccok, stb., stb.
Ezeket a legnehezebb továbbadni. Első körben végig gondolom, hogy a családban, baráti körben tudná-e valaki használni. Aztán azon gondolkodom, hogy egyáltalán megkérdezzem-e, mert egyrészt nem szeretném senkire rátukmálni, másrészt nem szeretném máshol növelni a kacatok számát. Ha ezen túl vagyok, és nem tudtam senkinek örömet szerezni a holminkkal (mert bizony sokszor van úgy, hogy pont jól jön!), akkor vagy a családsegítőbe viszem, vagy óvodai tombolajátéknak elteszem.

Mindezek után pedig nagyon bizakodok, hogy jó helyre kerülnek a tárgyaink, ahol szeretettel megbecsülik őket.

(Pinterest)

Reading My Tea Leaves

Egy ideje olvasgatok egy amerikai blogot: Reading My Tea Leaves. Mindig lenyűgöz az a harmónia és derű, amit sugároz. Írója egy fiatal New York-i nő, Erin Boyle, aki egy aprócska lakásban él férjével, kislányával, és nemsokára kisbabájával. Inspiráló oldal az egyszerűségről, minimalizmusról, az élet természetes szeretetéről.  Fedezzétek fel Ti is!

http://www.readingmytealeaves.com/
Facebook: https://www.facebook.com/readingmytealeaves
Pinterest: https://hu.pinterest.com/readtealeaves/

Megérkezett!

Én már olvasom! És Ti? :)

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.
...
Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammomnak.
Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?
Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?
Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal?
Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; de mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.
Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?
Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja."

Mt. ev. 6./19-34.

A sokadik kör

Mint már említettem, nem sikerült első körre ügyesen végigvinnem a rendszert a holmijainkon. Most már kezdek ráérezni a dologra, és nagyon igyekszem, hogy ne kössek kompromisszumokat. Ami azt jelenti, hogy ne legyintsek rá, hogy jó lesz az is. Igenis számít, hogy nem szeretem az ajándékba kapott abroszt, törülközőt, vázácskát, stb., stb. Sikerült kitennem nászajándékba kapott holmikat (9 éve..!) és visszaadom, ami nem kell.
A minimalizmus jegyében pedig nagyon tudatosan nemet mondok az újabb vásárlásokra. Nem pótolom azt amit kitettem, elhasználtam, kivéve persze, ha muszáj. Ha kell, újra és újra elismétlen magamnak, hogy elég lesz az a néhány vágódeszka, ami van, és nem veszek újat, csak azért mert megszoktam, hogy eggyel több van. Ugyanez igaz a ruhákra is. A gyerekek és a saját szekrényem is dugig van, nem kell újabb és újabb holmi.
És ilyenkor tűnik fel csak igazán, hogy mennyire bombáznak a reklámok, annak ellenére, hogy nem is nézünk tévét! Elég csak kinyitni a hírleveleket, facebook-ot.
Szóval ezzel az "új" módszerrel, ami tulajdonképpen csak a még tudatosabb odafigyelést és elhatározást jelenti, már kezd látványos változás is lenni a házban, aminek nagyon-nagyon örülök.
Ezenkívül nem csak a tárgyaktól szabadultunk meg. A férjem alapból minimalista, hál'Istennek ilyen a természete. Az ő ötlete volt, hogy a szobanövényeket is ritkítsuk meg. Az idős, kifáradt növényeket újra felhasználjuk a komposztban, nyertünk egy üres teret az egyik ablaknál, és azóta naponta gyönyörködünk a szép új kicsi növénykénkben. Sokkal jobban érezzük magunkat, mint az előtte lévő dzsungelben. Most ősszel, amikor behozni kell a cserepes virágokat, ezt a "selejtezést" megteszem a kinti növényekkel is. Évek óta csak rossz érzésem volt néhány cseréppel kapcsolatban, így most megadom nekik a végtisztességet.
Ahogy haladunk, és mi magunk alakítjuk a környezetünket (és nem hagyjuk, hogy a holmijaink negatívan befolyásoljanak minket), sokkal jobb érzés itthon lenni!

Cipőtárolás

Sokat törtem a fejem, hogy a pici helyünkön hogy tudnám ennyi ember cipőjét szépen elrendezni. A kiindulási állapot rémes volt:

A felső polc a gyerekeké (most hárman használják), a középső az enyém, az alsó a férjemé (az övével nem kell foglalkoznom). Megpróbáltam az alig használt cipőket, papucsokat egy kosárba "rejteni", de semmit sem segített.
Bújtam a Pinterestet, de sajnos a legtöbb ötlet teljesen más körülményekre lettek kitalálva. Aztán szembejött velem ez a kép, ahol mindenkinek külön kosara van:

Forrás: http://treyandlucy.blogspot.hu/2014/11/a-bench-shoe-storage-diy.html

Szép lassan leesett, vagyis igazából megvilágosodtam, amikor egyszer rápillantottam a játéktároló dobozainkra. Érdekes, hogy vannak pillanatok, amikor az ember az unalomig ismert tárgyaira egyszer csak másként tekint, és kiderül, hogy milyen jól fel lehet használni, vagy hogy témánál maradjak, Konmari után rájön, hogy igazából már semmi szüksége rá..

Íme az eredmény:

A gyerekek cipőit a régi Ikea játéktároló dobozokba tettem (most már nem forgalmazzák), az enyémeket a SKUBB hosszúkás dobozaiba. Persze mindig vannak változások, de alapvetően jól működik a rendszer, és persze sokkal szebb.

Ha pedig már itt voltunk, elővettünk két régi akasztót, és édesapa felfúrta a gyerekek kabátjainak, így ügyesen elérik, nagyobb az önállóság. :)

Nem, a pandamaci jelmezt nem veszik fel, ha elmennek. ;)

Láttátok már?

Jövő szerdán, 28-án végre magyarul is megjelenik a könyv folytatása! Én már megrendeltem! :))

Megrendelhető akár itt és itt is.

Konmari - picikkel

Hogy tudok konmarizni pici gyerekek mellett? Sehogy!
Talán feltűnt, hogy az utóbbi időben alig írtam. Ennek igen egyszerű oka volt: a nyári szünet (értsd: négy gyerek itthon).
Viszont nagyon jól lehet fejben végigpörgetni a tárgyakat, elgondolkodni az elméleten, a saját céljaimon és a kudarcaimon. Aztán, ha éppen akad egy pár tényleg szabad perc, meg lehet szabadulni néhány dologtól.
Most, a második kör alkalmával nem tudok pontosan a könyv sorrendjén haladni, de az alapfeltevés (Szeretem? Használom?) ugyanaz. Így sikerült újabb zsák ruhától megszabadulnom. Nagyon sok könyv fog elmenni a háztól (és még fog több is..), és végre valahára a régi ágyneműhuzatokat is elajándékoztam. Sok csetresz megy majd farsangkor a tombolára, a babaruhák is folyamatosan vándorolnak el tőlünk. A játékokból egy nagy adag ment az oviba - és nem volt hiszti miatta! Viszont újra szembesültem azzal, hogy rengeteg mesekönyvünk van. Folyamatosan cserélem őket, és azt hiszem, most egy jó ideig nem fogunk újat venni.
Ez alatt az újabb kör alatt megpróbálok még őszintébb lenni önmagamhoz. Azt hittem, eddig is az voltam, de hihetetlen, hogy ha jobban megkapargatom a felszínt, mennyi holmitól tudok megint megszabadulni. És folyamatosan azon csodálkozom, hogy hogy lehet ennyi mindent ilyen rövid idő alatt felhalmozni. Ha a szüleimnek, nagyszüleimnek sok dolga van, azon nem csodálkozom, van egy pár év előnyük. Na de 31 évesen?!
Visszatérve a címben felvetett témához: leginkább akkor tudok "marizni", ha a gyerekek alszanak, ill. nincsenek itthon. Egyrészt nem szeretek egyszerre sokfelé figyelni; nem is akarom, hogy szétszedjék a dolgaimat, másrészt a legtöbb holmink a padláson van, ahova most (felújítás miatt) nem jöhetnek fel.
A facebook-os fórumunkon hál'Istennek sok ellenpélda is van, úgyhogy csak hajrá minden kisgyerekes anyukának! :) Annak, aki képes többfelé figyelni, akinek nagyon kicsi vagy már nagy a gyereke és aki képes őszintén végigcsinálni a módszert, az remekül és viszonylag gyorsan haladhat.

KonMari-módszer - Hol rontottam el?

Néha megdöbbenek azon, hogy már másfél éve írom ezt a blogot. Őszintén szólva, nem így terveztem. Azt gondoltam magamról, hogy könnyen megszabadulok a mindent elborító kacatoktól - mondjuk, ha így lenne, akkor nem is lenne szükségem erre a módszerre..
Elméletileg egyszer már végigmentem a rendszeren. De nem érzek szinte semmi javulást, és a nyomasztó érzés továbbra is bennem van. Hol és mit rontottam el? Tudnék még több holmit kidobni, nem voltam elég alapos? Miközben ezeken gondolkodtam, eljutottam a minimalizmusig. És hoztam egy döntést, hogy igen, én ezt akarom, a legbensőbb elképzeléseim ezt tükrözik. Nehezen haladok, nagy a nyüzsgés körülöttem, sajnos nem tudok mindenkit elküldeni egy hétre, hogy csak erre koncentráljak. De most végre megvan az a bizonyos belső kép, amiről Marie Kondo írt, ami alapján dolgozni kell.
Íme, a többi zsákutca, amibe belefutottam:

1. Középszerűség
Bizony megelégedtem egy kis jóleső legyintéssel a legtöbb esetben. Ezek azok a bizonyos határesetek. Pedig ha valami igazán örömmel tölt el, azt érzem és határozottan tudok dönteni. De találtam a pinterest-en két kifejező illusztrációt, ami segített:

Értitek? :)

2. A valóra nem vált álmok

Amikor már mindent, de mindent átnéztem, és a megmaradt holmikon töprengtem, az nagyon kínkeserves belső utazás volt. Rá kellett jönnöm, hogy a régi álmaim már nem aktuálisak, ill. csak kergetem őket, ahelyett, hogy már rég elengedtem volna. Attól, hogy vannak könyveim a kertészkedésről, az ételekről, idegen nyelvekről, még nem lesz szép a kertem, különleges a főztöm és nyelvzseni sem leszek. Túl sok elvárást támasztottam magammal szemben, azt hittem, ez az "alap", de így csak folyamatos frusztrációban éltem. Azt szeretném elérni, hogy a környezetem, a tárgyaim ne bűntudatot keltsenek bennem, hanem - ahogy feljebb írtam - örömet szerezzenek.

3. "Jó lesz még valamire"

Szerintem ezt nem kell részleteznem. Megmagyarázni sem lehet, nem igaz?  Ez a legnehezebb az összes közül.

4. Nem vált be

Ez valamennyire kapcsolódik a 2. ponthoz. Nehéz bevallani, ha tévedtem; mégsem jó, mégsincs hozzá kedvem, mégsem használom. Magában rejti a "jó lesz még valamire" csapdáját is.

5. Határidő

Habár erről nem lehet konkrét tanácsot adni, de rá kellett jönnöm, hogy erre szükségem van. Amint azt a bevezetőben is írtam, már elég rég elkezdtem a módszert használni, mégsem érzem, hogy a végére értem volna. Maximum novemberben szeretném befejezni, nem szeretnék már karácsony előtt ezzel foglalkozni. Készüljünk az ünnepre lazán, minden nyomástól mentesen! :)

A következő időben ezek lesznek a legfontosabb kérdéseim:

Örömet szerez? - Igazán?

Használom?

Hogyan tárolom a gyerekrajzokat?

Azt kell hogy mondjam, igazán kreatív gyerekeim vannak. A nagylány csak úgy ontja magából a remekműveket, és most már a kisebbek is kezdik utolérni. Természetesen én is végig mentem a ranglétrán, hogy hova tegyem a rajzokat. Azt hozzá kell tenni, hogy mindig szelektáltam, megtartottam azokat, amikhez tényleg kapcsolódik emlék, szóval nem az összes kriksz-krakszot. A szkennelés nem az én esetem, és úgy sincs szkennerünk. :D
Tehát amíg kevés volt, elég volt egy egyszerű mappa. Aztán egy szélesebb gumis mappa. Utána pedig elvesztettem a fonalat. :) Próbálkoztam gyűrűs mappával is - de be kellett látnom, hogy nem fogok mindig mindent azonnal fóliába tenni. Az egyik kedvenc blogomat böngészve viszont beugrott a megoldás (nem tudom, miért, mert ott nem is ezt használják): egy egyszerű irattartó papucs! Az Ikea FJäLLA irattartóját választottam, mert elég merev, van rajta címke és fogantyú is. A rajzok hol fóliában vannak, hol nem, ez változó. Egyelőre bevált ez a módszer, és nagyon remélem, hogy a továbbiakban is így marad, különben megint törhetem a fejem. :)

Ajánló: Minimalisták - minden, ami igazán fontos

Ahogy egyre jobban beleástam magam a minimalizmusba, először túlnyomórészt angol blogokat találtam. Mindenki leírja, hogy hogy jutott el a váltásig, és megadja saját tippjeit. Jó néhányan könyvet is kiadtak erről, örülnék is, ha egy-kettő (pl. Joshua Becker-é) megjelenne. Addig is itt van nekünk Joshua Fields Millburn és Ryan Nicodemus könyve, a Minimalisták. Ebben leírják hosszú történetüket, alakulásukat a minimalizmus útján. A könyvet Millburn írta, Nicodemus pedig kiegészítette jegyzetekkel.

Nekem első olvasásra elég kusza volt az egész, pedig nem szokott gondot okozni, ha ugrálnak egy történetben. Úgyhogy amint befejeztem, kezdtem elölről, és most már az unalmasabb részeket átlapoztam, az érdekeseket megjelöltem. :) 

Tulajdonképpen ott kezdődik a dolog, amikor meghal az édesanyja, ő pedig elgondolkodik azon, hogy mihez kezdjen az anyja rengeteg holmijával. Sosem használt ruhák, tárgyak, és ami számára a legütősebb, hogy a gyereke iskolai cuccait félretette. Itt ráébredt arra, hogy ahogy az anyja nem tudta dobozba zárni az ő - gyereke - emlékét, jelenlétét, úgy neki sem szabad egy raktárba (-> nagyobb dobozba) vitetni az anyja holmijait, mert nem általuk marad meg az édesanyja az emlékeiben.

De még ez sem volt elég az "életmódváltás"-hoz. Tönkrement a házassága, új lakásba költözött, amit bebútorozott egy csomó holmival. De véletlenül belefutott az interneten egy beszélgetésbe egy minimalista, utazgató sráccal, akinek a gondolatai elindították az úton. Innentől kezdve folyamatosan megvált a dolgaitól, és átalakította az életét. Amikor barátja, Ryan Nicodemus rákérdezett, hogy mitől változott meg, nem volt megállás, beszippantotta őt is a minimalizmus. Később úgy alakult az életük, hogy felmondtak/kirúgták őket, ők pedig elhatározták, hogy megpróbálnak csak az új ügynek élni, blogot, könyvet írtak, turnéztak, most pedig, ha jól látom, egy filmet is készítettek.

Szerettem a könyvben azokat a gondolatokat, ahol megkérdőjelezi eddigi szokásait ("Kit akartam becsapni?", "Milyen kávégép határoz meg engem mint férfit?") és érdekes volt a benne végbe menő változásokról, ill. a kísérleteiről (nem használ otthon internetet, nem használ telefont, stb.) olvasni. Ami nekem unalmas volt, az a párkapcsolatokról szóló hosszú részek (nem érint a téma), a turné állomásain történtek, ill. volt néhány számomra tipikus amerikai nézőpontú gondolat. 

"Amikor a vagyontárgyaim nagy részétől megszabadultam, arra kényszerültem, hogy szembenézzek a sötét oldalammal, és olyan kérdéseket tegyek fel, amelyekre nem voltam felkészülve: Mióta jelentenek nekem ennyit a tulajdonomban lévő anyagi javak? Mi az igazán fontos az életemben? Miért vagyok elégedetlen? Ki az az ember, akivé válni szeretnék? Hogy határozzam meg a saját sikeremet?"

"Már nincsenek olyan dolgaim, amelyek nem képviselnek értéket az életemben. Minden ruhámat hordom, minden edényemet használom, minden egyes vagyontárgyamat élvezem, mert szándékosan csak azokat tartottam meg, amelyeknek funkciójuk van a mindennapokban. Minden más eltűnt. Mindannyian különbözőek vagyunk, így ami számomra értéket jelent, az nagyon különbözhet attól, ami valaki más életében képvisel értéket."

Minimalizmus: az én történetem

Itt van ez a viszonylag új trend, én pedig nem szoktam divatokkal foglalkozni. Mégis eljutottam odáig, hogy minimalistának tekintem magam, és igyekszem átalakítani az életemet.
Sosem voltam kimondottan gyűjtögető. Persze sok holmim volt, de gyerekkoromban időm is volt rá, és ha már kezdett káosz lenni, rászántam néhány órát, és szelektáltam. De aztán jöttek a gyerekek, fogyott az időm, átrendeződött az életem, a prioritások, szóval a szokásos alakulása az életnek. És közben próbáltam újra és újra szelektálni, de elvesztettem a fonalat, és sok mindenhez ragaszkodtam úgy, ahogy régen nem. "Ezt még szeretném csinálni/elolvasni,stb.", "majd ha lesz időm", "jó lesz még akkor, amikor..", és így tovább. De közben úgy éreztem, hogy összecsapnak a fejem fölött a hullámok, és elsüllyedek a cuccaimban. És ezt most nem úgy kell elképzelni, mint a látványos gyűjtögetős-szelektálós műsorokban, mert szerintem az ember kívülről nem gondolná, hogy sok holmim van. Egyszerűen engem nyomaszt az a sok "kellene", ami árad a környezetemből.
Meg is fogalmaztam magamnak: minél nagyobb a káosz körülöttem a gyerekek miatt (akikből időközben négy is lett), annál jobban vágyom az egyszerűségre. Először azt vettem észre magamon, hogy rendkívül odavagyok a skandináv lakberendezésért. Persze tudom, hogy nagy beépített szekrényekbe rejtik a holmijaikat, de ez engem nem érdekel, én is, én is ilyen egyszerűséget szeretnék!
Aztán a neten ajánlotta valaki Marie Kondo könyvét. Kissé szkeptikus voltam, hiszen eddig is szigorúan szelektáltam (vagyis azt hittem), de amikor belelapoztam a könyvbe, és láttam, hogy a könyvekről külön ír (fő nyomasztó téma), rögtön megvettem. Nem csalódtam benne, magával ragadott, és el is kezdtem írni ezt a blogot. :)
De elég sok idő telt el, és ugyan sajnos nekem nincs arra külön szabadidőm, hogy huzamosabban ezzel foglalkozzak, azért belül éreztem, hogy valami nem stimmel, látványosabb eredményre vágytam.
Így jutottam el a minimalizmusig. Egyszerűen elegem lett mindenből. Egyébként évek óta, amikor a legnagyobb káosz van itthon, mindig azt mondtam mérgesen, hogy legszívesebben kidobnék mindent azonnal! Úgy látszik, hajlamos vagyok erre a dologra. :)
Először csak a külföldi (és a kevés magyar) írásokat olvasgattam, kinek mi a története, mi a titka, és hogy tényleg megcsinálta?? Nem szeretem az amerikaiak kényszeres listáit, hogy "10 dolog, amit tenned kell..", de átrágtam magam néhányon, és találtam elgondolkodtató írásokat.
Mert tényleg, ha meghalunk, mi is marad utánunk? Minek hagyjunk a szeretteinkre borzalmas dolgokat, hatalmas feladatot? Csupa olyan holmit, amiről nem jutunk eszébe?
Vagy pedig, ahogy Marie Kondo is próbálja átadni, miért nem olyan tárgyakkal vesszük körbe magunkat, amiket szívből szeretünk, ami örömet okoz?
És az alapvető kérdés, hogy miért is élünk? A tárgyainkért? Örülünk, hogy vannak? Én személy szerint Isten szolgája kívánok lenni - akkor most Istent szolgálom, vagy a tárgyaim körül forognak a gondolataim? Rábízom magam Istenre, átadom magam Jézusnak és hálás szívvel végzem az életfeladatomat, vagy pedig görcsösen ragaszkodom a sok "kellene" feladatokhoz, tárgyakhoz? Én azt hiszem, Isten azért teremtett minket, hogy örüljünk, hogy élvezzük az életet, de kissé eltúloztuk és túlkomplikáltuk a dolgot.
Egy szó mint száz: sajnos rá kellett ébredjek, hogy még mindig rengeteg cuccot tartok meg csupán udvariasságból és görcsös félelemből. Ez nekem egy nagyon lassú munka lesz, ahogy minden egyes darabnál végiggondolom az érzelmeimet, és hogy mit is szeretnék elérni.
Ezek szerint még bőven lesz mit ide írjak. :)

Hajtogatás

Amint már írtam, nem foglalkoztam különösebben a hajtogatás művészetével, de a fórumon valaki közzétett egy videót, ahol szerintem nagyon jól átjön a lényeg.

Íme :)

Dobozolás

Sokáig nem foglalkoztam a dologgal, mert úgy éreztem, jó a tárolás minálunk. De a facebook csoportunkban egyre-másra jönnek a képek, és mindenki nagyon lelkes, így gondoltam, én is kipróbálom.

Arról van szó, hogy nem elég, hogy állítva hajtogatod a ruhákat, be is kell tenni egy dobozba. Nálunk a gyerekek ruhái vannak komódban, ott alkalmaztam ezt a módszert. Időről időre vettem ikea skubb dobozokat; mivel a komód is ikeás, szépen illeszkedik a fiókokba. Ami a hajtogatást illeti, nem voltak nagy igényeim, nem tanulmányoztam videókat, hanem egyszerűen csak még egyet hajtogattam a holmikon és kész. Nekem megállnak így is.

És így néz ki a gyakorlatban.

Egy gyerek - egy fiók. Mindenkinek van külön kis szíve, így tudják, hogy melyik kié. (Én varrtam! ;) )

Belül:

A szűk hely - rengeteg ruha miatt még így is sokszor rendetlen, de közelről sem annyira, mint régen. Tényleg sokkal, sokkal jobb külön dobozba tenni, átláthatóbb és egyszerűbb a rendszer.

Egyébként Marie Kondo azt tanácsolja, hogy a tárolásnál először nézzünk körül otthon, mi lenne felhasználható. Előszeretettel ajánlja a cipősdobozt, és ráadásul simán lehet kérni a cipőboltokban. Én, bevallom, nem szeretem, nem tartom szépnek, és nem is tudnám szépen bevonni.

Szóval mivel ez a dolog bevált, már nézelődtem a lakásban, hogy hol lehetne még alkalmazni. A saját ruháimnál nem, mert ott nagyon magas polc van, és bevált a normál hajtogatás. De a különböző apróságokat a ruhásszekrényben (dezodor, kontyfogó, stb.) és az íróasztal fiókban (tollak, kapcsok, stb.) dobozba tettem. Az eredmény ugyanaz: átláthatóbb, egyszerűbb.

Amikor pedig a konyhában szenvedtem, hogy a szekrényben hogy tudnám normálisan eltenni az ételeket (nincs kamrám), eszembe jutottak a kis műanyag kosárkáim. És lőn, nem esik a fejemre semmi, nem kell székre álljak, hogy a polc hátulját is elérjem, hanem csak kihúzom a megfelelő kosarat.

Amit pedig tudok, kiöntöm külön dobozba:

Tehát az ötlet működik. Ráadásul egyrészt olyan pofonegyszerű, hogy az ember csodálkozik, hogy eddig miért nem jutott eszébe, másrészt mindenki magára szabhatja a designt, a felhasználási helyet, ahogy tetszik.

Videó!

Végre egy műsor, ahol az elejétől a végéig követhetjük a módszert:
(Köszi a facebook-csoport tagjának, hogy megosztotta velünk.)

http://www3.nhk.or.jp/nhkworld/en/vod/konmari/20160507.html

Térkultúra - otthonterápia

Egy nagyon jó, gondolatébresztő cikket hoztam mára a tárgyakról, minimálról:

http://www.terkultura.com/2016/04/otthonterapia-minimalisan-maximalis.html

Szép napot!

Forrás: pinterest

Mindennek rendelt ideje van...

"Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
...
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak."

Préd. 3./1., 6.

Szubjektíven kiragadott igevers a felsorolásból, talán nem is az élet "nagy kérdéseihez" tartozik, de én épp azt csodálom, hogy Isten még erre is gondol és még a legkisebb minket foglalkoztató dologra is ad választ!
Érdemes végiggondolni, hogy minek van itt az ideje és minek múlt már el az ideje? Az idő gyorsan telik, és észrevétlenül sodródunk bele újabb és újabb élethelyzetekbe. Még mindig ragaszkodunk régi, megszokott környezetünkhöz, tárgyainkhoz, és nem vesszük észre, hogy eljárt felette az idő. Meg kell állnunk néha, körbenézni, hogy hol tartunk, megfogalmazni céljainkat, vágyainkat és bátran igazodni hozzájuk. "Ideje az eldobásnak."

101 ötlet... könyvek

Ebből a sorozatból három van meg nekem. Mindegyik könyv igazából egy-egy album, egyik oldalon kép, a másikon pedig a képhez kapcsolódó ötletek, leírások. A szobák általában a tipikus angol elrendezést mutatják (pl. kandalló, télikert), tele "spontán" letett könyvekkel, teával, hogy életszerűbb legyen. ;)

101 fortély lakótereink növeléséhez

Sok-sok "Mi lenne, ha.."-ötlettel. Íme a tartalom:
1. Vizuális trükkök: milyen hatása van a különböző színeknek, mintáknak, a bútoroknak, tükröknek, anyaghasználatnak.
2. Konyhák és fürdőszobák: bútorhasználat, tárolás trükkjei.
3. Kettős szerepben: többfunkciós szobák, bútorok, galéria előnye, hobbisarok, dolgozósarok kialakítása.
4. Oszd meg és uralkodj!: térelválasztásra különböző ötletek, típusok: bútor, függöny, roló, üvegtégla, eltérő burkolat.
5. Hely mindennek: az első tanács a lomtalanításról szól. :) További ötletek tárolásra pl. beépített szekrény, szoba átalakítása, ill. különböző tárgyak (ruhák, játékok, könyvek) elrakására.
6. Tértervezés: szobák kihasználása, átalakítása, galéria építése.
7. Térhódítás: a ház bővítése, tetőtér beépítése, télikert, alagsor kihasználása (angol jellegzetességek).
8. Azonnali eredmények: tárolási ötletek, bútorok, színek használata.

101 ötlet a földszintre: konyhák, étkezők és nappalik

Ezekből a helyiségekből mutat inspirációs képeket, és elemzi őket általában a következők szerint: látvány - színek - jellegzetességek a szobában (bútorok, tárolás, munkafelület, kiegészítők, világítás, stb.)
1. Konyhák: kortárs - klasszikus - rusztikus - költségkímélő
2. Étkezők: kortárs - romantikus - elegáns - rusztikus
3. Nappalik: kortárs - klasszikus - rusztikus - kreatív
4. Előterek: klasszikus - kreatív - rusztikus

101 ötlet az emeletre: hálók és fürdőszobák

Ugyanaz a koncepció, mint az előbbi könyvnél, egy-egy szobát elemez a látvány és a jellegzetességei szerint.
1. Hálószobák: kortárs - tradicionális - rusztikus - gyerekszobák
2. Fürdőszobák: kortárs - tradicionális - rusztikus - családi

Összességében azt tudnám elmondani ezekről a könyvekről, hogy annak érdemes megvenni, aki szeret szép képeket nézegetni. Nincsenek bennük eget verő ötletek, de elgondolkodtat, hogy vajon a mi lakásunkban megvalósítható lenne-e, amit a képen bemutatnak. Ha szembetaláljuk magunkat az antikváriumban ezzel a sorozattal, érdemes belelapozni!

Forrás: pinterest

Konyha

Nálam ez az egyik legnehezebb eset. Nem vagyok konyhatündér, inkább sütni szeretek (édesszájú lévén), mint főzni, aztán meg valaki mindig láb alatt van. Már csak azért is, mert icipici konyhánk van. Az alapok biztatóak: gyönyörű ikea bútorok, de mégsincs telezsúfolva szekrénnyel a szoba. A legnagyobb álmom, hogy könnyen el tudjak pakolni, illetve az a csepp pult, ami van, üres legyen. Ahogy nézegettem a pinterestet, szépen lassan eljutottam a minimalista konyháig.

Ezek is nagyon barátságosak:

De sokszor csak erre az ürességre vágyom:

Persze az utóbbiaknál rásegít a fehér szín is, sokkal átláthatóbb.

Egyelőre igyekeztem apró, látványos változtatásokat csinálni: a zsúfolt ablakpárkányról leszedtem néhány gyertyatartót, a pultról amit lehetett eltettem a szekrénybe. A szekrényben is megpróbáltam rendet rakni: sok mindentől sikerült megszabadulni (pl. évek óta tartogatott műanyag poharak, nagyon-nagyon régi gyógynövények). Három álló faliszekrényem van, kettő teli ajtós, a középső üveges. Az egyik teli ajtósban vannak a lábosok (egy nem fér el, valamit ki kell találnom!), az üvegesben szép dobozokban müzlik, tészták, rizs, stb., plusz gyakran használt tálkák, ilyesmik, a másik teli ajtós a kamra - itt segített a "dobozolás", kis kosárba raktam, amit nem tudtam dobozba/üvegbe kiönteni, így a zacskók nem csúsznak el egymáson, sokkal több minden fér el egy polcon, ill. kivenni is könnyebb.
A pult nehéz eset. Körülbelül egy harmadát elfoglalják a mindennapi technikai eszközök, másik sarkában pedig a fakanalak, olaj, stb. ami egyrészt szintén gyakran kell, másrészt a magasságuk miatt nem férnek el a szekrényben. De sajnos mindig becsúszik valami, így szinte sosincs az a szép, használható felület, amire jó lenne ránézni. Ez nagy kihívás még számomra.
A konyha többi részén egyelőre úgy érzem nem tudok változtatni: a porszívó, kenyérsütő nagyon nagy, csak a földön fér el, a kosarak szintén, stb., stb. Folyamatosan lesem az ötleteket, bújom a könyveket, és reménykedem, hogy egyszer sikerül ezt a szintet elérnem és megtartanom.

(A képek forrása a pinterest.)

Minimalizmus?

Nem tudom, más hogy van vele, de mivel nálunk egyre több a gyerek, egyre nagyobb igényem van az egyszerűségre (és a nyugalomra, ó...). Éreztem én, hogy agyonnyomnak a tárgyak, és erre kiváló segítséget kaptam a KonMari-könyvtől. Egyre jobban haladok, ha másként nem, hát fejben. Talán más is, aki ezt szívügyének tekinti, belefut a mostanság divatos új "életmódba", a minimalizmusba. Jó pár könyv jelenik meg ebben a témában is, és ahogy nézegettem ezeket az interneten, rábukkantam egy szimpatikus magyar blogra: http://minimalistavagyok.cafeblog.hu/
Azt hiszem, sok az átfedés a két módszer között, így élvezettel olvastam, hogyan valósítja meg sokunk álmát, és képes új életet kezdeni megszabadulva a felesleges tárgyaktól. Sok elgondolkodtató írást olvashatunk, ami segít túllendülni a berögzült szokásainkon, vagy új fényt vet a hozzáállásunkra, segít más megközelítést találnunk az újrakezdéshez.
Szeretettel ajánlom másoknak is, és kíváncsian várom az új bejegyzéseket (habár, lehet erről újra és újra írni?).

Forrás: pinterest

Annyi mindenre jó lehet...

Ez volt a legfőbb érv, amikor drága családtagomat kérdeztem arról, hogy mit kezdjek a 7-8 éve kapott asztali olaj- és ecettárolóval. Szép, szép, ezért nem dobtam ki eddig, de soha nem használtam ilyet és nem is fogok. (Nem szeretem az ecetes salátát, úgyhogy szegény családom sem fog kapni.)
Őszintén bevallom, azt reméltem, hogy ő esetleg tényleg tudná használni, vagy biztosan ismer valakit, aki örülne neki. De nem így alakult, hanem arról kezdtünk beszélgetni, hogy hát ha egyszer egy vendég ecetet kérne a salátájához, ill. készítsek ecetes salátát, de ha ezek végképp nem mennek, valamire biztos jó lesz, ki ne dobjam. Az, hogy már 8 éve nem jut eszembe használni, az nem érdekes. Hiszen ha Isten ad annyit, még élünk pár évtizedet, kellhet - mondom ezt én ironikusan. Érdekes, hogy ez a "jó lehet még valamire" mennyire megköti az embert, évekre előre (plusz ami eddig eltelt).
A vége az lett, hogy nem adtam oda csak azért, hogy náluk gyűljön a "jó lesz még valamire", hanem az egyetlen jó tanácsot követve elviszem egy adományboltba. Remélem oda nem gyűjtők járnak, hanem tényleg használni is fogja valaki.

Tetőtér alakulása

Rohamtempóban szedtük össze a holminkat a tetőtérben, hogy a kőművesek elkezdhessék a munkát. Csak egy kis számadással jelentkezem, hogy én se felejtsem el, mennyi mindenen adtunk túl.

• Elajándékoztuk a házzal együtt kapott Csepel varrógépet. Neki köszönhetjük az egyetlen függönyünket és a régen használt ablakszivacsokat. Jó szolgálatot tett, de azóta két szuper varrógépet is kaptam, így tényleg csak a helyet foglalja. Ide került, szerintem jó sora lesz: http://butortfestek.blogspot.hu/
• A kerületben könyvet gyűjtenek Kárpátaljára. (Még mindig tart! http://budafokteteny.hu/hir/nemcsak-kenyerrel-el-az-ember) Hurrá! Mivel az járt az eszemben, hogy milyen jó helyre fognak kerülni a könyvek, könnyű szívvel csomagoltam be az eddig nosztalgiából megtartott könyveket is. Nagyon örülnék, ha más jobban tudná értékelni őket, hiszen én nem használtam, "csak" a hozzájuk fűződő emlékek miatt tartogattam.
• A családsegítőbe is fog kerülni egy nagyobb csomag. Megpróbáltam a játékok között is szelektálni, de az nem könnyű, amikor még csak most jön az újabb baba. 

Hirtelenjében ennyi kikerülnivalót pakoltam össze. De mindig elfog a kísértés, hogy egyszerűen mindentől megszabadulnék, aztán ha egyenként nézem, akkor nem megy.. Meglepő, hogy így is mennyi plüssünk és játékunk van, a gyerekkönyvek megtöltenek egy nagy dobozt, az én kedves könyveim is (és ugye ezek azok, amik nem férnek el az alsó szinten), plusz vannak ágyneműhuzatok, takarók, terítők... Nem is gondoltam volna, hogy közel 10 év alatt mennyi mindent felhalmoztunk - majdnem mintha a szüleimnél lennék, amire pedig mindig úgy tekintettem, mint hosszú-hosszú évek alatt összegyűjtött holmikra.
Még vár ránk egy második és egy végső pakolás odafent - addig gyűjtöm az ötleteket, mert nem szeretnék a szép, tervezett kialakítás helyett újra lomtárat.

Új év, új kezdet?

Az év vége nagyon kaotikusra sikerült. A november két bárányhimlővel, konmari szempontjából pedig egerekkel a padláson (ami nálunk inkább tetőtér, sok-sok holmival). Hirtelenjében újabb holmikat raktam ki, aztán jött az advent, karácsony, meg egyre hidegebb lett fent is, egy szó, mint száz, lusta módon elakadtam. De most! Újra oviban a csapat, a padlás felújítása is bármikor elkezdődhet, úgyhogy újult erővel folytatom/újrakezdem. Még mindig a tárolási módszereimmel vagyok elégedetlen - de az is lehet, hogy szimplán lusta vagyok elpakolni, amit felviszek. Azt reméltem, néhány dolgot sikerül egy-egy dobozba szorítanom, de pl. a ruháimat folyamatosan félre kell tennem, mert növi ki a kismama pocakom.
Rengeteg feladat vár rám:
-játékok szelektálása (családsegítőbe, ha lehet)
-könyveket szétosztani
-ruhákat elpakolni (valami normális rendszer kéne)
-és körülnézni, hogy mit lehetne még kidobni?

Igyekszem. :)