2015. május 20., szerda

Komonóim

Vártam is meg nem is ezt a részt. Rémesen nézett ki a tárolórészem a padláson. Lefotóztam, de azért félve merem megmutatni:



Esélytelen volt bármit is a helyére tenni, oda tettem az újabb holmikat, ahova tudtam. Igazából a legnagyobb probléma az volt, hogy nem volt logika a rendszerben. Eredetileg mindennek volt helye, de tulajdonképpen az rossz hely volt.
Egy szép napon, amikor a két nagy nagyszülőknél volt, a kicsi meg aludt, nekiláttam. Elővettem négy nagyobb ikeás dobozt, annak a négy csoportnak, amiből a legtöbb volt: irodaszerek és mindenféle papíros cuccok, konyhai eszközök, dekorációs (karácsonyi, húsvéti, stb.) holmik, végül varróholmik. Aztán ami a kezem ügyébe akadt, tettem a helyére. A nagy, formátlan, főleg lakberendezési holmikat pedig beletettem egy nagy dobozba. Nem több-be, mert kellenek a határok.
Ami még nálam mumus volt, azok az ajándéktasakok. Eddig egy nagy csúnya ajándéktasakba tettem őket, de rendszeresen szétesett, a tartó elszakadt, szörnyű volt. Most fogtam magam, és beletettem az előbbi nagy dobozba.
Az egész nem tartott olyan sokáig, mint ahogy én gondoltam. Ráadásul alig tudtam kidobni valamit. Sokat szoktam szelektálni, itt a rendszerrel volt gond. A rend pedig azóta is tart, és könnyebben megtalálok bármit! :)
Ilyen lett:


IV. Komonó - Egyebek

Szerintem nagyon veszélyes egy csoport. Ide aztán bármit be lehet tenni, és hajlamosak egymás hegyén-hátán összegyűlni. Az ember rájuk pillant, és egy életre elmegy a kedve egyrészt a rendrakástól, másrészt, hogy megkeressen bármit is. No de azért van itt Marie Kondo, hogy segítsen!
Leírom, amiket kimazsoláztam a könyvből, mert nálunk ez is másképp alakult.
Komonó: "apró tárgyak; mindenféle holmik; kiegészítők; szerkentyűk; kisebb szerszámok; alkatrészek; jelentéktelen személy; halikra". Elég vicces, hogy még halikrát is jelent. Magyarul szerintem legjobb lenne kacatoknak nevezni, az még hasonlít is a komonóra.
Itt is nagy hangsúlyt fektet a sorrendre:
- CD-k, DVD-k
- bőrápoló termékek
- szépítőszerek
- bizsuk, kiegészítők
- értéktárgyak (útlevelek, hitelkártyák, stb.)
- elektromos készülékek (különböző ketyerék és tartozékaik)
- háztartási kellékek (irodaszerek, varrókészletek, stb.)
- háztartási fogyóeszközök (gyógyszerek, tisztítószerek, papírzsebkendők, stb.)
- konyhai eszközök, élelmiszer
- egyéb (egyéb az egyéb-ben? - ez kicsit sántít :)

Ezeken kívül külön említést tesz néhány alkategóriáról. (Nekem itt egy kicsit fel is borul a könyv logikája, de azért nem vesztem el.)

1. Aprópénz
Nem tudom, kinek szokása máshol tartani a pénzét, mint a pénztárcában, de mindenesetre tegyük egy helyre és ne szórjuk szét! Persze, ha valutáról van szó, az más tészta, de ugye azt is érdemes egy helyen tárolni.

2. Ajándékok
Ez nehéz eset. Nekem itt rögtön az első mondat beletrafált: "Egy nászajándékba kapott tányér, ami még mindig a dobozában hever a tálalószekrény tetején." Szóval fogtam a nászajándékba (lassan 8 éve) kapott gyertyatartót - ami nekem nem tetszik, de a férjem szerint nem rossz -, kicsomagoltam és tettem bele gyertyát. Legalább akkor már használjuk.
De mit ír erről KonMari? Azt, hogy az ajándékok lényege maga az ajándékozás eseménye, amikor mindketten örültök az ünnepnek. Nem az a fontos, hogy kerülgessük az adott tárgyat, hanem jó szívvel gondoljunk az ajándékozóra. Tehát nem az ajándék a fontos, hanem a gesztus - ezért ne érezzünk lelkifurdalást, ha nem tudjuk használni az ajándékot és ezért ki kell dobjuk.

3. Mobiltelefonok csomagolása
Ezzel nem értek egyet. :) Szerintem sokkal egyszerűbb ezeknek a drága, kényes holmiknak az eredeti helyén tartani a tartozékait, papírjait, könnyebben megtalálható. Én nem dobtam ki.

4. Azonosítatlan csatlakozókábelek
Szerintem ez férfimunka. :) Nekem is van egy kisebb gyűjteményem, még nem néztem bele, de mivel nem értek a témához, nem dobnám ki csak úgy magamtól. Előtte majd megkérdezek egy "szakértőt".

5. Tartalék gombok
Te jó ég, mi van Japánban? Habár valószínűleg nem általános, de azért egy gombot felvarrni csak tud mindenki, ha leszakad! És ha kidobom a tartalékokat, essen le a nadrágom? De nálam ez egyébként sem jöhet szóba, hiszen a varrás az egyik hobbim és a gyerekek is szeretnek a színes gombokkal játszani.

6. Elektromos készülékek dobozai
Lásd 3. pont

7. Elromlott tévék és rádiók
Hozzátennék még egyéb ketyeréket: pl. nyomtatók (a tágabb családban van ilyen példa). Ez tényleg csak a helyet foglalja, eszembe sem jutna kerülgetni.

8. Ágynemű a vendégnek, aki soha nem jön el
Ebben már van valami. De talán ez az, ami pont akkor kellene, amikor az előbb kidobtad.. Abban igaza van a könyvnek, hogy a hosszú tárolástól megbüdösödik az anyag, tehát érdemes időnként átnézni, sőt, újra használatba venni!

9. Utazásra félretett kozmetikai áruminták
Ebbe a csapdába én is beleestem párszor. Nem volt egyszerű kidobni őket, de nagyon megkönnyebbültem és jó érzés fogott el, hogy ennyivel is kevesebb! Nem is szerettem: beszárad, kicsúszik a kezemből a fólia, stb., stb.

10. A legújabb divattermékek egészségmániásoknak
Ha jól értelmezem, ezek a lelkesedésből vett mindenféle holmik, amiktől azt reméljük, hogy kevés befektetett munkával látványos változásokat érhetünk el. Gondolom, ezeknek a kidobása felér egy jó kis önismereti kurzussal.

11. Ingyenes reklámtárgyak
Csak azt szabad megtartani ezek közül, amit használ az ember! A többi porfogó, ki vele!

Ezek után inkább külön posztban írom le, hogy én hogyan verekedtem át magam a nagy "egyéb" kategórián.